szerda, szeptember 15, 2010

Gáz

Léda már nem sír, legalábbis amikor mostanában beérünk Lilivel, a szülők már nincsenek ott. És rögtön odaszalad Lilihez, mosolyog neki meg mutogatja, éppen miket hozott be :)
Érdekes lesz a következő pár nap, mert gázvezetéket cserélnek, ellenőrizték a házban is a csöveket, miáltal leszerelték a gázóránkat és egy darabig nem rakják vissza... amíg ki nem cserélték (-tük) a strangot. Az viszont pénzbe kerül, ami ugye a háznak nincs, illetve lenne, de azt a tetőjavításra szántuk (a hétvégén is beáztunk több helyen), most meg erre kell sürgősen, talán kapunk vis maior pénzt az önkormányzattól, de az is idő lesz, amíg a bürokrácia a végére jár. Szóval összegezve olyan 1-2 hétig nem lesz gázunk, ezáltal se fűtés, se melegvíz.
Mosakodhatunk lavórban.

szombat, március 22, 2008

Élet

Hír: Életveszélyes állapotban szállítottak kórházba egy békéscsabai várandós nőt szombat délelőtt, akit a gyanú szerint élettársa szúrt meg.
Az alábbi képen a hír folytatása és alatta egy reklám:


péntek, november 16, 2007

Plázapatkányok

Na, megnyitott a Zaréna.
Korábban a közelében laktunk, most egy másik mellett. Ma a Rákóczi úton voltam, ott is nyílik egy üzletház. Gazdag nép vagyunk, na.

szerda, szeptember 12, 2007

retró

1983-ban jártam először Magyarországon, 16 évesen. Akkor találkoztam ezekkel a telefonautomatákkal:



Akkor még volt tárcsás is, annak sárga színe volt. De a nagy élmény a gombos volt. Naggyon kúl. Most meg is lehet venni potom 80 ezer hufért.

szerda, szeptember 05, 2007

írók

Fordítói konferencián voltam ma, előadást (a program szerint: szemináriumot) tartott Géher István is. Csodálatos ember, szakember, csodálatos emlékekkel, tapasztalattal, hatalmas műveltséggel. Idős, de az elméje penge. Elszorult a szívem arra gondolva, hogy milyen kevés olyan kaliberű ember él már, mint ő (pl. Lator László is), és mennyire nem lesznek már 10-20 év múlva olyanok, mint ő. A ma felnövő tudósok már nincsenek rászorulva arra, hogy az agyukban (urambocsá' lelkükben) tárolják a tudást, ők a google-tudósok (lesznek). Ahol Tisza Kata írónő, ott sötét a jövő.
Mellesleg: könyv jelent meg Bushról (-tól).

szerda, augusztus 29, 2007

autók

Nemtom, én valami nagyon ferde ízlésű ember lehetek, a Totalcar-on hörögve köpködik a Dacia Logan MCV-t, miszerint micsoda ronda autó, úgyszintén a BMW X3-at, nekem viszont mindkettő tetszik. A Ford Fusion is, de megnéztem a Népítéletben, hogy miket írnak róla (ha majd a Focus megérik a cserére), és elborzadtam, hogy mennyi rosszat írtak róla. Ehhez képest a Focus(unk) maga az igénytelen bivalyállat. Ráadásul használtan vettük. Szóval mégiscsak Mondeo lesz. Vagy hibrid Lexus, ha nyerünk a lottón :)

hétfő, augusztus 06, 2007

Oh, those Russians

Régi szovjet fotók gyűjteményére bukkantam. Itt megtekinthető az egész kollekció (némelyik többször szerepel).
Nekem ez a kedvencem:



Meg ez (gondolom, valamikor a 80-as években készült, a cuccok alapján):