hétfő, június 11, 2007

közlemények.

Múlt héten érkezett.

"2007 június 1-én megalakult az Első Magyar e-Közigazgatási Klaszter. Az Albacomp Zrt. kezdeményezésére létrejött szervezet olyan újszerű – de az EU-ban már jól ismert – szerveződési modellre épül, amelyben a különböző tevékenységeket folytató tagok egy adott területen – ez esetben az e-közigazgatás terén – együttműködve együtt lényegesen magasabb szolgáltatási szintet nyújthatnak. (...)
A Klaszter célja a hatékony e-közigazgatás megteremtése, egyben a tevékenységek összehangolásával és közös érdekérvényesítéssel a piac konszolidált felépítése. Ennek eszköze – a Klaszter tagok önálló funkcionális működésének meghagyásával – a szinergikus kapcsolatok erősítése és olyan hálózatos együttműködésből adódó komparatív előnyök kiaknázása, ahol a tagok egymást jól ismerik, így adott az egymás iránti bizalom. Széles spektrumot fognak át, egymást kiegészítő, szakosodott kompetenciákkal biztosítják a különböző nézőpontok, aspektusok megjelenítését és egymásra hatását. Lényeges, hogy a kölcsönhatások erősítsék magukat a Klasztert alkotó cégeket, intézményeket is."

Csodálatos.